Erről szól a cikk: 

  •  Kína így egy esetleges tengeri blokád hatásait próbálja mérsékelni.
  •  Az USA elsősorban Tajvanra és az Indo-csendes-óceáni térségre figyel, miközben Kína Eurázsiában építi ki stratégiai hátországát.
  •  A Tajvan körüli konfliktus esetén ugyanis nemcsak a tengeri útvonalak, hanem az Eurázsián átvezető szárazföldi folyosók is kulcsfontosságúvá válhatnak.
  •  Ennek része az olaj- és gázvezetékek, vasútvonalak és szárazföldi kereskedelmi útvonalak fejlesztése. 
  •  Az USA-nak ezért Közép-Ázsiában és a Kaukázusban is erősítenie kellene gazdasági és diplomáciai jelenlétét.
  •  Oroszországgal már most számottevő energetikai infrastruktúra köti össze Kínát.
  •  A Hormuzi-szoros válsága fontos tapasztalat Kínának is. 

Miközben az Amerikai Egyesült Államok a Tajvani-szoros, a Dél-kínai-tenger és Kína gyorsan fejlődő haditengerészetére fókuszál, Kína a szárazföldön építi energiahálózatot. A cél, hogy a tengeri szállítás leállása esetén is talpon maradjon az 1,412 milliárd lakosú ország.

Az Egyesült Államok évek óta elsősorban az Indo–csendes-óceáni térségben készül a Kínával való stratégiai versenyre. A figyelem középpontjában a Tajvani-szoros, a Dél-kínai-tenger és Kína gyorsan fejlődő haditengerészete áll. Egy friss elemzés szerint azonban Washington könnyen szem elől tévesztheti a konfliktus egy másik, legalább ilyen fontos színterét: Eurázsia szárazföldjét. Erről írt a warontherocks elemző oldal. A portál szerint Kína ugyanis az elmúlt években fokozatosan olyan kereskedelmi és energetikai hálózatot épített ki, amely csökkentheti a tengeri útvonalaktól való függőségét. A vezetékek, vasútvonalak és szárazföldi kereskedelmi folyosók Közép-Ázsián és a Kaukázuson keresztül olyan alternatív útvonalakat kínálnak Pekingnek, amelyek kevésbé vannak kitéve az amerikai haditengerészet ellenőrzésének. Ez különösen fontos lehet egy Tajvan körüli háború esetén.

Peking régóta tart a Malaka-szoros blokádjától

A kínai stratégiai gondolkodásban régóta visszatérő probléma a Malaka-szoros. A Malajzia és Indonézia között húzódó keskeny tengeri átjárón halad keresztül Kína tengeri úton importált kőolajának jelentős része.

Egy esetleges amerikai blokád ezért komoly nehézségeket okozhatna a kínai gazdaságnak. Peking már évekkel ezelőtt felismerte ezt a sebezhetőséget, és olyan útvonalak kiépítésébe kezdett, amelyekkel megkerülheti a stratégiai jelentőségű szorost. A cél azonban nem az, hogy Kína teljesen kiváltsa a tengeri kereskedelmet szárazföldi szállítással. Inkább az, hogy legyen elegendő tartalék lehetősége ahhoz, hogy egy tengeri ellátási zavar esetén se bénuljon meg a gazdaság. Ebben fontos szerepet kapnak a Közép-Ázsiából érkező olaj- és gázvezetékek, valamint a vasúti összeköttetések. Kína például már kiépítette a Türkmenisztánból induló Közép-Ázsia–Kína gázvezetéket. A három működő vezeték együttes kapacitása évente 55 milliárd köbméter, a tervezett negyedik vezeték pedig 85 milliárd köbméterre növelheti ezt. Ha megépülne az Oroszországból Kínába vezető Szibéria Ereje 2 gázvezeték is, további évi 50 milliárd köbméter kapacitás állna rendelkezésre.

A Hormuzi-szoros válsága fontos tapasztalat lehetett

A közelmúltbeli közel-keleti energiapiaci zavarok azt is megmutatták, hogyan reagálhat Peking egy komolyabb ellátási sokkra. Az amerikai Energiaügyi Információs Hivatal adatai szerint Kína 2026 második negyedévében napi 8,1 millió hordó kőolajat importált, ami 32 százalékos visszaesés az előző negyedévhez képest. Peking azonban nem egyszerűen a stratégiai tartalékok felélésével pótolta a kiesést.

A kínai stratégiai olajtartalék 1,54 milliárd hordóról 1,49 milliárdra csökkent. Kína az ellátási sokk egy részét inkább úgy kezelte, hogy csökkentette a finomítók feldolgozását, vagyis kevesebb olajat használt fel.

Ez azért lényeges, mert egy esetleges háborús helyzetben Kína nem feltétlenül próbálná mindenáron pótolni a kieső importot. Az olajfogyasztás korlátozásával és az ipari termelés visszafogásával hosszabb ideig is fenntarthatná a rendelkezésre álló készleteket.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az ország korlátlan ideig képes lenne átvészelni egy teljes tengeri blokádot. A tapasztalat azonban arra utal, hogy a pusztán az importkiesésből és a tartalékok nagyságából kiinduló számítások túlbecsülhetik Kína sebezhetőségét.

A valódi stratégiai kérdés Eurázsia lehet

A cikk szerint az Egyesült Államok számára ezért nemcsak az a kérdés, hogy képes-e ellenőrizni Kína tengeri útvonalait, hanem az is, hogy mennyire megbízhatóak Peking számára az Eurázsián átvezető szárazföldi folyosók. Ebben három ország különösen fontos: Kazahsztán, Üzbegisztán és Azerbajdzsán.

Kazahsztán földrajzi adottságai és vasúthálózata miatt fontos összeköttetést biztosít Kína és a Kaszpi-térség között. Üzbegisztán a Kína–Kirgizisztán–Üzbegisztán vasút elkészülésével válhat jelentős tranzitközponttá. Innen az út Türkmenisztánon és Iránon keresztül vezethet tovább. Azerbajdzsán pedig a Kaukázus egyik kulcsfontosságú csomópontja. Az országon és a vele szomszédos Grúzián keresztül haladnak olyan olaj- és gázvezetékek, valamint vasútvonalak, amelyek összekötik Közép-Ázsiát Európával. Az egyik legfontosabb ilyen terület a Ganja-átjáró. A mintegy 60 kilométer széles folyosón számos stratégiai jelentőségű infrastruktúra koncentrálódik. Innen nyugat felé Törökország és Európa, kelet felé pedig a Kaszpi-tengeren át Kazahsztán és Közép-Ázsia érhető el. Ezért a szerző szerint a Ganja-átjáró bizonyos értelemben a „szárazföldi Malaka-szoros”.

Kazahsztán példája figyelmeztetés lehet Peking számára

A három ország közös jellemzője, hogy nem kötelezték el magukat teljesen sem Kína, sem Oroszország, sem a Nyugat mellett. Több irányba építik kapcsolataikat, és igyekeznek megőrizni mozgásterüket. Kazahsztán példája különösen érdekes. 2022 januárjában, néhány héttel Oroszország ukrajnai inváziója előtt, orosz vezetésű erők vonultak be Kazahsztánba Tokajev elnök kérésére, hogy segítsenek az ország történetének egyik legsúlyosabb belső válságának kezelésében. Amikor azonban Oroszország megtámadta Ukrajnát, Kazahsztán nem követte automatikusan Moszkva politikáját. Tokajev nem ismerte el a Donyeckben és Luhanszkban létrehozott, Oroszország által támogatott entitásokat, és jelezte, hogy országa tiszteletben tartja a nyugati szankciókat. Kazahsztán természetesen nem szakította meg kapcsolatait Oroszországgal. A példája azonban azt mutatja, hogy egy ország gazdasági vagy biztonsági függősége egy nagyhatalomtól nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden kérdésben követi annak politikáját. Ez Kína számára is fontos tapasztalat lehet.

Washingtonnak pénzzel is jelen kellene lennie

Az elemzés szerint az Egyesült Államoknak ezért nem elegendő diplomáciai kapcsolatokat építenie Közép-Ázsiában és a Kaukázusban. Gazdasági alternatívát is kellene kínálnia a kínai beruházásokkal szemben.

Kína az Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében hatalmas összegeket fordított infrastruktúrára. Az Egyesült Államok korábbi hasonló kezdeményezései jóval kisebb pénzügyi forrásokkal rendelkeztek, ezért nehezen tudtak versenyezni Pekinggel. Az elemzés egy lehetséges új megoldást is felvet. Donald Trump az Európai Unióval, Japánnal és Dél-Koreával kötött kereskedelmi megállapodásaiban összesen több mint 1,5 ezer milliárd dollárnyi beruházási vállalás szerepel. Ezeket alapvetően az Egyesült Államokban tervezik felhasználni.

A szerző szerint Washingtonnak érdemes lenne megvizsgálnia, hogy a vállalások egy részét stratégiai jelentőségű projektek finanszírozására fordítsák harmadik országokban is. Japán például tőkét biztosíthatna közép-ázsiai energia-, közlekedési és kritikusnyersanyag-projektekhez. Ezek egyszerre szolgálhatnák az amerikai és japán gazdasági érdekeket, miközben alternatívát kínálnának a kínai és orosz infrastruktúrával szemben.

Nem a tengeri frontot kell feladni

A megközelítés nem jelenti azt, hogy Washingtonnak fel kellene adnia az Indo–csendes-óceáni térségre épülő stratégiáját. A Tajvan körüli konfliktus katonai szempontból továbbra is elsősorban a tengeren és a levegőben dőlhetne el. A kérdés inkább az, hogy milyen körülmények között döntene Peking egy ilyen konfliktus vállalása mellett. Ha Kína biztos lehet abban, hogy egy tengeri blokád ellenére energia- és kereskedelmi útvonalai szárazföldön működőképesek maradnak, nagyobb mozgástere lehet. Ha viszont Eurázsia belső része sem jelent számára teljesen kiszámítható hátországot, annak stratégiai következményei lehetnek.